Torna
Szupermini (U-8)
Mini (U-10)

A Nagy Jeges Nap rendezvény megnyitó eseménye a szuperminik és a minik Nemzetközi Jégkorong tornája volt.

Az U8-as korosztályban Brassóból, Szabadkáról érkeztek csapatok, akikkel összemérhették tudásukat szegedi, legkisebb hokisaink a tanpályán.

A Goodwill Ringben fergetes hangulat alakult ki, mintha egy Pick bajnoki mérkőzésen lettek volna a gyerekek. Az alaphangulatot a brassói szurkolók szolgáltatták, de a szegediek se maradtak alul a hangerőben.

A szupermini korosztályban a vándorkupát Györe Balázs Géza vihette haza, a csapat őt szavazta meg a torna legügyesebbjének.

 

A nagy pályán emellett az U10-es korosztály játékosai küzdöttek meg egymással. Ebbe a korosztályba Makó, Szarvas, Kiskőrös, Baja, Békéscsaba és Szabadka városokból érkeztek vendég csapatok. A szegedi klub 2 csapattal is indult a mini tornán.

Michael csapatában a torna legügyesebbjének, Kiss Gábor Ivánt szavazták meg a gyerekek. 

A másik szegedi csapatot Puki vezette, ahol pedig Hemmert Jánost - akinek, mint kapus ez volt az első tornája - szavazta meg a csapat, a torna legügyesebbjének.

Hajrá Szeged! 

 

KÉPGALÉRIA

(fotók: Annamari)

>> Még több kép itt >>