Hírek
Kölyök (U-14)

A hétvégén folytatódik a szegedi Tisza Pakk Kupa, az U12-es korosztály után az U14-esek csapnak össze a szegedi műjégpályán. A házigazda Goodwill Pharma Szegedi Vízműre három mérkőzés vár szombaton, egy vasárnap.

2014-ben rendezték meg először a Tisza Pakk Kupa utánpótlás jégkorongtornát Szegeden, idén pedig az ötödik ilyen eseményre került és kerül sor. A kezdetekről Szalai Imre, a Szegedi Jégkorongozó Gyermekekért Alapítvány és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű szülői munkaközösségének elnöke nyilatkozott korábban honlapunknak.

Az U12-esek küzdelmei már a múlt héten lezajlottak, a torna beszámolóját ITT, a képgaléria első felét pedig ITT tettük közzé. Ezen a hétvégén az U14-eseken a sor!

Az idősebbeknél már hosszabb meccsek lesznek, három húszperces harmaddal, így kevesebb résztvevő tud összecsapni a két nap alatt. Összesen öt csapat vesz részt a tornán, amelyek körmérkőzéses formában döntenek az érmek sorsáról. Minden együttes négyszer lép jégre.

Csiki Csaba együttesének ellenfele először Hatvani Gigászok csapata lesz, a nyitómeccset szombaton 9 órától rendezik. Utána következik az U12-eseknél bajnoki címet szerzett Kanadai Magyar Hokiklub, majd a Dunaújvárosi Acélbikák, végül pedig vasárnap a tornát nemzetközivé tevő szerb Crvena Zvezda.

Várunk minden szurkolót a szegedi műjégpályán, a rendezvényre a belépés ingyenes.

Tisza Pakk Kupa, U14:

A résztvevő csapatok:
Dunaújvárosi Acélbikák
Kanadai Magyar Hokiklub
Hatvani Gigászok
Crvena zvezda (szerb)
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

A program, szombat,
9.00:  
Hatvani Gigászok–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
10.45: Crvena zvezda–Dunaújvárosi Acélbikák
12.30: Kanadai Magyar Hokiklub–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
14.15: Hatvani Gigászok–Crvena zvezda
16.00: Dunaújvárosi Acélbikák–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
17.45: Hatvani Gigászok–Kanadai Magyar Hokiklub
19.30: játékok

Vasárnap,
9.00:
Crvena zvezda–Kanadai Magyar Hokiklub
10.45: Hatvani Gigászok–Dunaújvárosi Acélbikák
12.30: Crvena zvezda–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
14.15: Kanadai Magyar Hokiklub–Dunaújvárosi Acélbikák