Hírek
Kölyök (U-14)

Csütörtök este érkezett Szegedre, és egészen vasárnapig itt edzőtáborozik az U14-es magyar jégkorong-válogatott bő kerete. A korosztály legjobbjai közül csaknem százan edzenek a szegedi műjégpályán. Pápai Miklós szakosztály-igazgató szerint ezzel az eseménnyel sokat nyer a szegedi hoki.

– A Magyar Jégkorong Szövetség szegedi mentoredzője, Marius Gliga is részt vesz az országos programon belül a kiválasztásban, rajta keresztül jeleztük a szövetségnek, hogy szívesen vendégül látnánk a válogatott valamelyik korosztályát. Végül az U14-es csapat érkezett, akik csütörtöktől vasárnapig dolgoznak majd Szegeden – mesélte Pápai Miklós, a Tisza Volán SC jégkorong-szakosztályának igazgatója.

Kifejtette: ez az esemény mindenkinek jó. A válogatott tagjai minőségi kiszolgálást kapnak, egy helyen oldották meg a szállást, az étkezést, és száraz edzésekre is nyílik lehetőség. A gyerekek viszik majd a város jó hírét szerte az országban, ahogy a szegedi klub, a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű utánpótlásában szereplő kis hokisok is látják, hová lehet eljutni kemény munkával. Szegedről is válogattak egyébként a szakvezetők, Sári Krisztián képviseli a várost.

– Körülbelül száz hokis készül nálunk, és a szövetségi edzők munkáját helyi szakemberek is segítik – ez szintén jó lehetőség a tapasztalatszerzésre. Balázs Csongorra különösen büszkék lehetünk, ő bekerült az U15-ös válogatott edzői stábjába, részt vesz a tehetséggondozó programban. Az ilyen események felhajtóerővel rendelkeznek, adnak egy lökést a helyi hokiéletnek. Éppen ezért tervezünk hasonlókat a jövőben is – tette hozzá.

Megtudtuk, hogy áprilisban szinte biztosan Szegedre érkezik edzőtáborozni a spanyol válogatott, ha pedig elkészül az öltöző-felújítás második üteme, akkor felnőtt válogatott meccsekre is megnyílik az esély a szegedi jégpályán.