Öregfiúk

Olaszországban rendezték meg a 38+ Inline Masters világbajnokságot, ahol a magyar válogatott végül a tizedik helyet szerezte meg. A keretben a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű három OB II-es jégkorongozója, Láng Csaba, Láng Zoltán és Wehli Márk kapott helyet.

– Ez volt a realitás, úgy gondolom, tisztességesen helytálltunk – kezdte a torna értékelését Wehli Márk a Jégkorongblognak. – A csoportkörben három nagyon erős ellenfelünk volt: Szlovénia, Brazília és Franciaország. Csak a viszonyítás kedvéért, a franciák végül meg is nyerték a világbajnokságot, a döntőben az Egyesült Államokat győzték le. A csoportmérkőzéseken így három vereséget szenvedtünk, ráadásul Kovács György nemrég műtött térde nem bírta a terhelést, nem tudta folytatni a játékot, így az egyébként is kis létszámú csapatunk tovább fogyatkozott.

A középszakaszban aztán két sikeresen megvívott mérkőzés következett.

– A németek elleni találkozótól kicsit féltünk, de végül nagyon határozottan húztuk be, az ausztrálokat pedig még magabiztosabban győztük le. A lebonyolítás rendje szerint így a kilencedik helyért játszhattunk, ahol ismét a németekkel kerültünk szembe. Végig domináltunk, mégis nekünk kellett futnunk az eredmény után, mert az ellenfél hihetetlenül szerencsés gólokat lőtt. A rendes játékidőben döntetlenre végeztünk, a hosszabbításban továbbra is mi irányítottuk a játékot, ám egy rossz csere után a német csatár egyedül léphetett ki, és nem hibázta el a szólóját. Úgy gondolom, a csapat kitett magáért, ami most ennyire volt elég.

A torna eddigi házigazdája Olaszország volt, ám könnyen lehet, hogy ez jövőre változik.

– A világbajnokság szervezése az idén is kitűnő volt, az olaszok remek vendéglátók. Ám most megkerestek azzal az ötlettel, hogy jövőre legyen a torna Magyarországon. Ennek mi örülnénk, ezért a következő hetekben elkezdjük az egyeztetéseket az illetékesekkel, hogy lássuk, van-e reális lehetőség, meg tudjuk-e szervezni a vb-t.

A magyar csapat eredményei:

Magyarország–Szlovénia 2–9
Magyarország–Brazília 2–7
Magyarország–Franciaország 2–11
Magyarország–Németország 7–4
Magyarország–Ausztrália 6–1
Magyarország–Németország 8–9 – hosszabbítás után