Hírek
Felnőtt

Mindössze 19 évesen bekerült a jégkorong Erste Liga játékvezetői keretébe Pallós Péter, a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es csapatának játékosa, aki így szeptembertől vonalbíróként kaphat szerepet az élvonalban. Eközben elkezdi fogorvosi tanulmányait, illetve az OB II-ben a hokit is folytatja.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Harmadik szezonját kezdi játékvezetőként Pallós Péter, a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es jégkorongozója, ennek ellenére máris felkerült az élvonalbeli keretbe, azaz a szeptemberben rajtoló idényben már az Erste Ligában kap szerepet vonalbíróként. Villámkarrier.

– Bár csak a harmadik idényem lesz az előttünk álló, ám az első kettőben szerencsém volt, mert rengeteg meccsen kaptam lehetőséget, így tapasztalatot szerezhettem. A magyar utánpótlás-bajnokságok mellett az osztrák U18-as ligában, illetve női nemzetközi sorozatokban is dolgoztam, most pedig jöhet az Erste Liga – mondta a 19 éves Pallós.

Nemrég részt vett a budapesti szezonnyitó felmérésen, ahol a fizikai teszt mellett a szabályváltozásokat is átvették a játékvezetői kerettel.

– A bajnokság elvileg szeptember 11-én indulna, ám épp tegnap jött ki a hír az UTE egyik jégkorongozójának pozitív koronavírustesztjéről, ez átírhatja a menetrendet. Addig másra is kell figyelnem, hamarosan elkezdem ugyanis a tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán. Ami az OB II-t illeti, szeretném folytatni a játékot, biztos vagyok benne, hogy összeegyeztethető lesz ez a három tevékenység. Amikor meccsünk van, a játékvezetésben szabadnapot kérek, így emiatt a terveim szerint nem maradok le egyetlen szegedi bajnokiról sem – tette hozzá Pallós.

Szöveg: Gyúrós István