Hírek
Előkészítő (U-12)

A 2019–2020-as jégkorongszezon a koronavírus-járvány miatt idő előtt ért véget, ennek ellenére a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű minden korosztálya tartalmas éven van túl. Szezonzáró sorozatunkban ezúttal Maslac Michael, az U12-esek trénere értékelt.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Az U12-es korosztályban most fordult elő a szegedi klub életében először, hogy két nagypályás csapat is el tudott indulni a bajnokságban. A másodosztálynak számító Sárga és a harmadosztálynak megfelelő Piros csoportban küzdöttek a szegedi együttesek, előbbi edzője Maslac Michael, utóbbié Szalai Ákos volt, egyszer György Róbert is utazott velük tornára. Bár az eredményt itt még hivatalosan nem számolják, azért egy meccs végén mindenki tudja, ki nyert éppen.

– A gyerekek természetesen figyelik közben, hogy ki vezet. Hiába szerepel végig 0–0 az eredményjelzőn, tudjuk, mennyi gól esett, ez nekünk, edzőknek jól is jön, hogy mérhessük a fejlődést. A játékosok pedig aranyosak, iksznél megkérdezik, hogy ki lövi a büntetőket, szóval megvan bennük a versenyszellem, a küzdeni, nyerni akarás – értékelt Maslac Michael.

Ebben a korosztályban persze a legfontosabb a fejlődés, a játék szeretete. Az U12-eseknél első évét töltő Maslac elmondta, örömmel töltötte el, hogy látta, mennyit változott a kicsik hozzáállása az első edzőtábortól a szezon végéig, és hogy mind a két csapatnak megvoltak a részsikerei.

– Sajnálom, hogy nem ment végig az idény, így az elvégzett munka nem tudott kiteljesedni a pályán. Huszonkilenc gyerekkel dolgoztunk, és aki elég ügyes volt, feljátszhatott az U10-esektől is. A keret keveset változott, volt, aki Budapestre költözött, de olyan is, aki a focit hagyta ott a jégkorongért. Összességében jó érzés tölt el, ha visszagondolok a szezonra. Remélem, a következő legalább ilyen, vagy még jobb lesz. Várjuk az augusztusi jeget, addig is kitartást kívánok mindenkinek a jelenlegi helyzetben – fogalmazott az edző.

Hozzátette: ennyi gyerekkel nem volt egyszerű edzést tartani, éppen ezért csoportokra bontották a játékosokat, hogy minél több hasznos időt tölthessenek el a feladatok közben. A következő évben tovább nő a korosztály létszáma, várhatóan 34 gyermek alkotja majd az U12-eseket.

Szöveg: ATP
FotóAnnófotó – Képek színesben