Hírek
Felnőtt

Az alapszakasz után elérkeztünk az Andersen Liga legizgalmasabb részéhez: jön a rájátszás a másodosztályú bajnokságban. A negyeddöntőben a Worm Angels lesz az ellenfelünk. Összefoglaltuk a tudnivalókat.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Az idén először kiírt Andersen Ligában véget ért az alapszakasz, amelyben a Goodwill Pharma Szeged együttese 16 meccséből kilencet megnyert, hetet elveszített. Hosszabbításig egyetlen összecsapásunk sem jutott. A megszerzett 27 pont a kilenccsapatos alapszakasz negyedik helyére volt elég. 102 gólt szereztünk, 86-ot kaptunk.

A kanadai táblázaton Turbucz Martin volt a legjobb kilenc mérkőzésen elért 34 pontjával, ezt 15 gól és 19 gólpassz tette ki. Turbucz összességében holtversenyes második helyen zárt az alapszakasz mezőnyében, Czakó Barna 26 ponttal hetedik, Kaposi József 25 ponttal nyolcadik lett.

A héten elindul a rájátszás, amelyet pályaelőnyből kezdhetünk az ötödik helyen végző dunaújvárosi Worm Angels ellen. Az első meccs szerdán 20 órától lesz a mi pályaválasztásunkkal a budapesti Kisstadionban, a második mérkőzés pedig szombaton 16.15-től Dunaújvárosban. A párharc az egyik csapat második sikeréig tart, így egy esetleges harmadik meccsre is szükség lehet majd – ha igen, akkor ezt várhatóan február 25-én rendezik.

Korábban a Magyar Jégkorong Szövetség versenyirodája hivatalos levélben tájékoztatta a csapatokat a bajnoki lebonyolítás megváltoztatásáról, felgyorsításáról.

„A jégpályák üzemeltetési nehézségeinek enyhítése érdekében az az általános elvárás fogalmazódott meg a versenyiroda felé, hogy valamennyi bajnokság érjen véget legkésőbb 2023. március 31-ig. Az Andersen Liga esetében az elfogadott lebonyolítási rend és a korábban megküldött játéknapok szerint a bajnokság csak április 10-én zárult volna, így a főszponzorral egyeztetve némi átütemezés szükséges ahhoz, hogy beleférjünk a megváltozott lehetőségekbe.”

A negyeddöntők párosítása:
Goodwill Pharma Szeged–Worm Angels
UNI Győr ETO HC–Lehel HC
DAB-ASP–FTC-Telekom
MAC Ikonok–Dél-Budai HC