Hírek
Kölyök (U-14)

A múlt héten a budapesti Tüskecsarnokban tartott edzéseket az U14-es leány jégkorong-válogatott, amelyre a Goodwill Pharma Szegedi Vízműből négy sportoló, Börcsök Dóra, Gilice Júlia, Ilisz Emese Tea és Laczkó Linett kapott meghívást.

Nagyon hasznos és jó hangulatú volt az esemény, a lányok sok tapasztalattal gazdagodtak, igaz, a szegediek közül végül csak Laczkó Linett tudott elutazni az összetartásra. A szövetség híre szerint a leány U14-es tehetséggondozó programban három nap alatt száznál is több játékost tudott megnézni a szakmai stáb. Ez volt a szezonban a második alkalom, hogy együtt tudott dolgozni a korosztály.

Bedő Botond vezetőedző elmondta: a délelőtti program játékosan, de tanulással, illetve alap korongos gyakorlatokkal telt. Délutánonként pedig a korcsolyázás sebességét és a korongkezelés ügyességét, gyorsaságát mérték fel négy különböző gyakorlattal.

„Fontos volt, hogy képet kapjunk arról, hol tartanak a játékosok. Szerencsére lehet kikből válogatni, ebben a korosztályban négyszáz körül van a benevezett játékosok száma, a bázis egyre növekszik. Legközelebb a tervek szerint február végén vagy március elején találkozunk, akkor már kicsit specifikusabb edzésekkel készülünk.”