Hírek
Felnőtt

Szépen lassan véget ér az idény a Magyar Jégkorong Szövetség minden bajnokságában. A szezon zárását követően a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű csapatainak edzőit kértük fel értékelésre – elsőként György Róbertet, az OB II-es együttes mesterét.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

Az OB II-es bajnokságot öt együttes kezdte el, de négy fejezte be, hiszen a Hevület szezon közben visszalépett. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű a legutóbbi negyedik hely után érmes reményekkel vágott neki a pontvadászatnak, ám végül ismét a negyedik helyen zárt. Akadtak jó és szoros meccsei a csapatnak, de összességében nem sok sikerélmény jutott a 2020–2021-es idényben.

– Nagy reményekkel kezdtük a szezont, szerettünk volna érmet szerezni, szerintem a keret alkalmas is volt erre. Sok játékost igazoltunk tavaly nyáron, ám sajnos nem mindenkinek a hozzáállásával lehettünk megelégedve, nem tudtak nekünk segíteni. Tudtuk, hogy nem a mi keretünk a legerősebb, sőt, ennek ellenére párszor sikerült jó meccset játszanunk, megszorítanunk a riválisainkat. Kaptunk viszont övön aluli ütéseket is, ezek nem tettek jót a morálnak – kezdte György Róbert, aki már a jövőről is szót ejtett.

– Megbeszéltük a srácokkal: más hozzáállás kell jövőre. Ebben rengeteget kell fejlődnünk, ha előre akarunk lépni. Az edzéseket folytatjuk, amíg van jég, hamarosan pedig beszélünk a folytatásról, a keretről. Hogy az én jövőm hogyan alakul, még az is kérdéses – fogalmazott György Róbert.

Szöveg: Gyúrós István
Kép: Annófotó – Képek színesben