Hírek
Kölyök (U-14)

Az U14-es korosztály számára rendezte meg a VI. Tisza Pakk Kupát a hétvégén a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata. A házigazda szegediek a második helyen zártak, ez az eddigi legjobb eredményük. A kupát az FTC vihette haza.

Ha nem akarsz lemaradni a szegedi hoki és a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű híreiről, kövess minket a Facebookon és az Instagramon!

A Tisza Pakk Kupán hat együttes vett részt, a két háromcsapatos csoportból az első és a második helyezettek jutottak az elődöntőkbe. Az évekkel ezelőtt szülői összefogásból létrejött esemény idei kiírásában a házigazda Goodwill Pharma Szegedi Vízmű az A csoport második helyén végzett, így került a legjobb négy közé, ahol nagyszerű játékkal győzte le 4–3-ra a bajnokságban egy osztállyal feljebb szereplő KMH együttesét. A döntő is nagy csatát hozott, végül egy kicsivel, 4–2-re a Ferencváros bizonyult jobbnak, így a szegediek ezüstéremmel zártak.

– Sok reményt fűzünk ehhez a korosztályhoz, tehetséges és ügyes játékosaink vannak. Ez látszott a mostani tornán is, hiszen a KMH elleni siker a bravúr kategóriájába tartozik. A döntőben egy olyan Fradival játszottunk, amelytől a csoportban kilenc góllal kaptunk ki. Azt kértem a srácoktól, úgy készüljenek a fináléra, hogy egy teljesen új meccs lesz, új eséllyel. Ezt meg is tették, szoros csatára késztették a fővárosiakat, büszke vagyok rájuk – értékelt Balázs Csongor edző.

A Tisza Pakk Kupa a jövő hétvégén folytatódik, szeptember 12-én és 13-án az U12-es korosztály lép jégre.

VI. Tisza Pakk Kupa, U14-es korosztály:

A csoport:
FTC–NS Stars 6–2
NS Stars–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 4–8
FTC–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 10–0

A csoport végeredménye: 1. FTC, 2. Goodwill Pharma Szegedi Vízmű, 3. NS Stars.

B csoport:
KMH–Hatvani Gigászok 10–1
Hatvani Gigászok–Vasas 4–0
KMH–Vasas 9–1

A csoport végeredménye: 1. KMH, 2. Hatvani Gigászok, 3. Vasas.

Helyosztók, az 5. helyért: 
NS Stars–Vasas 3–1

Elődöntők:
FTC–Hatvani Gigászok 6–0
Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–KMH 4–3

Bronzmérkőzés:
KMH–Hatvani Gigászok 6–1

Döntő:
FTC–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 4–2

Különdíjasok,
gólkirály:
Bencze Sebestyén (FTC)
a legjobb kapus: Pallai Zsófia (FTC)
a legjobb védő: Bánhegyi Szabolcs (KMH)
a legjobb csatár: Pallós Zsombor (Goodwill Pharma Szegedi Vízmű)

Egyéni ügyességi verseny,
Villám William (leggyorsabb játékos):
Kis János (KMH)
Hermetic Henry (legjobb kapus): Takács Zoé (Vasas)
Biztoskezű Bill (büntetőkirály): Kornyilov Anna (FTC)