Ikon: 
<i class="fa fa-newspaper-o" aria-hidden="true"></i>

1989. január 8-án rendezték az első hivatalos jégkorongmeccset Szegeden. A hoki a jövő év elején eléri harmincéves jubileumát a városban, amelyhez ünneplés is társul. A részletekről Szalontai Csaba szervező beszélt.

– Már a huszonöt éves jubileumot szerettük volna alaposan megünnepelni, de az akkor még elmaradt. Most viszont mindent megteszünk, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a kezdetekről – fogalmazott Szalontai Csaba, aki ott volt a sportág szegedi bölcsőjénél.

Kedvcsináló képek a következő, 12.09-ei hazai mérkőzéshez. 

 

KÉPGALÉRIA

>> MÉG TÖBB FOTÓ ITT >>

fotók: Annamari

Utánpótláscsapataink közül az U14 Sári Krisztián remeklésével győzött, míg az U16 egy hosszabbításos meccset nyert meg Vadkerti Zalán találatával.

Az OB II-es bajnokság második fordulójában az Egerszegi Titánok vendégeként lépett pályára a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű. Csapatunk első OB II-es góljai megszülettek, ám az első sikerre még várni kell.

 

Kiskörősi tornán az U8-as korosztályban új kiskapust avattunk, Méri Matyi személyében. 

Fotók: Bicskei Andrea

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es csapata vasárnap folytatja a bajnokságot: Maslac Michaelék az Egerszegi Titánok vendégei lesznek Zalaegerszegen. A hazaiak az OHA elleni 5-4-es idegenbeli vereséggel kezdték a szezont, így hozzánk hasonlóan első sikerükre hajtanak.

Korosztályunk az MJSZ által szervezett Őszi Jégkorong fesztiválon 2 csapattal indult.

Itt most nem csak a mérkőzéseken volt a hangsúly, több programmal várták a Jégpalotában a gyerkőcöket. 

 

KÉPGALÉRIA

fotók: Annamari

 

2018/2019 szezonban a sulisok mellett az ovisokkal is megismerteti a Szegedi Hoki Klub a jégkorong életérzését.

A város 9 óvodájából érkeznek a Szegedi Műjégpályára a kicsik már lassan 2 hónapja.

Petőfi Telepi ovi

Tisza-parti ovi

Cső utcai ovi

Vedres utcai ovi 

Újvidék utcai ovi

A bajnokságra keményen készülő U12-es csapatunk magabiztosan játszott a Lehel HC csapata ellen az első bajnoki mérkőzésükön.

 

KÉPGALÉRIA

fotók: Annamari

>> MÉG TÖBB FOTÓ ITT >>

 

 

Minden kezdet nehéz, pláne az utóbbi évek döntőse ellen.
Köszönjük a fergeteges szurkolást!
Egyre jobbak leszünk!

 

Videót vágta. Kibédi Péter

Oldalak