A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es meccseire kétféle bérletet árusítunk.
A sima bérlet az alapszakasz és a rájátszás mérkőzéseire érvényes, ára 3500 forint
A támogatói bérlet szintén az alapszakasz és a rájátszás mérkőzéseire érvényes, ára 10000 forint
A vásárlás módja: a szegedhoki@gmail.com e-mail-címen megrendeled a bérletet, majd utald el az összeget a következő számlára:
Rendhagyó legénybúcsú egyik állomása volt múlt pénteken a szegedi műjégpálya. A vőlegény, Rack András barátai szervezték meg meglepetésből, hogy a 32 éves férfi beszállhasson egy edzésbe – a 16 évesek közé.
– Az általános iskola végén kezdem jégkorongozni. Hamar megszerettem, a gimiben is folytattam, de így van már tizenhat éve, hogy abbahagytam. A jelenlegi felnőttcsapatból Varga Dáviddal játszottam együtt akkoriban – mesélte András.
Rajtol a jégkorong OB II – két év után újra szegedi felnőttcsapattal. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű együttese ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, rendhagyó módon nem asztalnál, hanem a műjégpálya jegén és a kispadoknál. A meleg tea nem is hiányzott a menüből, amelynek első pontjában egy régi vágyról volt szó.
A legkisebbjeink Kiskőrösön küzdöttek. 4 meccset játszottak, a házigazda és a Spartak csapatával, Prakab Gábor edző vezetésével.
Molnár Noel, Sándor Márton és Varga Ákos ismét betaláltak az ellenfé kapujába ezen a hétvégén.
Hajrá Szeged!
KÉPGALÉRIA
fotók: Bicskei Andrea
Hétvégén a legkisebbjeink is ott voltak a Jégpalotában rendezett nyitó fesztiválon. A legcukibb korosztályban 5-6-7 éves gyerkőcök léptek a jégre, Annus Döme edzőjük vezetésével.
4 meccset játszottak, Fehérvár (6-0), Debrecen (3-2), Kecskemét (4-0) és a legkeményebb Vasas (0-6) csapata ellen.
Az ellenfelek kapujába betalált a szülinapját ünneplő Varga Ákos, Tóth Hanga, Tóth Bulcsú, Molnár Noel és Sándor Marci is.
Vasárnap délelőtt nemzetközi U10 torna került megrendezésre Szegeden, ahol a korosztályból 2 csapatot is indítottunk. A Szeged 1 csapat edzője, Michael Maslac a szezon első tornáját bizakodva látta:
A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata és a névadó szponzor Goodwill Pharma Kft. közös sajtótájékoztatón jelentette be: egy közös projekt során, kilenc szegedi óvodával együttműködve háromszázhúsz gyermeket tanítanak meg korcsolyázni a következő egy évben.
Hétvégén Szegedre érkeztek Kecskemét, Makó és Novi Sad városából a legkisebb hokisok. Egy közös edzés után, két meccset játszottak az U8-asok Kecskemét és Novi Sad csapatával. A legkisebbek is helyet kaptak a szegedi csapatban, Várga Ákos, Varjú Bálint és Vörös Csongor. A srácoknak ez volt az első tornájuk, látszott rajtuk hogy nem ma kezdték! Molnár Noel, Sándor Márton és Somorjai Míra is betaláltak az ellenfél kapujába.
Hajrá Kicsik!
Szeptember első napján megrendeztük a szezon első felkészítő tornáját az U12-es korosztály számára. A nap folyamán a gyerekek 2 mérkőzést játszottak le.
Nagyon jó csapatok ellen játszhattunk a hétvégén. Első mérkőzésünket a Kiskőrös csapatával vívtuk, igaz 1-0 as vereséget szenvedtünk, de a csapatunk nagyon jól játszott, sajnos nem sikerült betalálni a kapujukba.
A Szegeden táborozó Hatvani Gigászokkal játszottak edzőmeccset U12-eseink a napokban. Az idei első összecsapásukat, edzőjük Balázs Csongor értékelte:




