Az U16-os korosztályban két győzelemnek is örülhettek a szegedi csapatok az elmúlt héten. Utánpótlás-eredmények.
Az Andersen Ligában szereplő Goodwill Pharma Szeged csapatkapitánya, Turbucz Martin hatalmas lehetőséghez jutott: a háromszoros válogatott támadó kettős játékengedéllyel a legutóbbi négy magyar bajnokságot megnyerő, Erste Ligában szereplő Ferencvároshoz került. Pápai Miklós szegedi szakosztály-igazgató szerint ez bizonyítja, hogy Szegedről vezet út magasabb osztályba.
Három korosztályunk összesen hat meccset játszott a hétvégén. Győzelemnek örülhettek az U14-esek és az U16-osok is. Utánpótlás-eredmények.
Gólzáporos mérkőzésen győztük le a Sportországi Cápák csapatát 2023 első bajnokiján az Andersen Ligában. A szegedi keretből összesen tízen ütöttek gólt, míg tizennégyen szereztek pontot.
Az év utolsó korosztályos meccsén Vojnits Bence együttese vereséget szenvedett az OHA otthonában. A szegedi csapat a hatodik helyen zárta a II. csoport küzdelmeit. Utánpótlás-eredmények.
2022-ben nem játszik több meccset a Goodwill Pharma Szeged az Andersen Ligában, a 2023-as év viszont öt hét alatt öt hazai összecsapással indul. Edzőnket, Zoran Jaramazovicot kérdeztük az év utolsó mérkőzéséről, illetve a jövő évi programról.
Hét mérkőzést játszottak a múlt héten korosztályos csapataink: az U14-eseknél és az U16-osoknál is született siker. Utóbbi együttesünk egy hajrágóllal nyert a KASI otthonában. Utánpótlás-eredmények.
A Goodwill Pharma Szeged jégkorongcsapata közönségszórakoztató mérkőzésen győzte le a Lehel HC U21-es gárdáját az Andersen Ligában: a gólokban gazdag 12–8-as végeredmény egy vízilabdameccsen is jót mutatna.
Az U12-es együttesünk a Szekszárdi Jégmadarakat látta vendégül, míg az U14-es gárda a Kárpáti Farkasok otthonában aratott magabiztos sikert. Utánpótlás-eredmények.
Nem jött össze az idegenbeli bravúr az Andersen Ligában, pedig a harmadik harmadban még vezettünk is.




