Ikon: 
<i class="fa fa-newspaper-o" aria-hidden="true"></i>

A Goodwill Pharma Szeged jégkorongcsapatai októberben elkezdik az új idényt. A férfi gárda az egyre erősebb másodosztályban, az Andersen Ligában, valamint a Magyar Kupában érdekelt, idén először pedig női együttest is indít a szakosztály az U25B bajnokságban. Az aktualitásokról évadnyitó sajtótájékoztatón beszélt Pápai Miklós szakosztály-igazgató, Hegyi Ádám szakmai igazgató, illetve a névadó szponzor képviseletében Kiss Tamás, a Goodwill Pharma kereskedelmi igazgatója.

Októberben elkezdik a 2023–2024-es szezont a Goodwill Pharma Szeged jégkorongcsapatai. A várakozásokról, valamint az utánpótlás és az infrastruktúra helyzetéről Pápai Miklós szakosztály-igazgatóval beszélgettünk.

Minden eddiginél több, tizenhat csapat nevezett a jégkorong Magyar Kupa 2023–2024-es kiírásába – ott van köztük a Goodwill Pharma Szeged is.

A sikeres első szezon után még nagyobb izgalom várható a másodosztályú jégkorong-bajnokságban, ahol a Goodwill Pharma Szeged is elindul.

A nyáron több új edző is csatlakozott a Goodwill Pharma Szeged utánpótlásához, akik nagy kedvvel és komoly célokkal láttak munkához augusztus elején. Sorozatunkban mindenkit bemutatunk a szurkolóinknak – ezúttal Képes Pál, az U8-asok új trénere mesél magáról.

A nyáron több új edző is csatlakozott a Goodwill Pharma Szeged utánpótlásához, akik nagy kedvvel és komoly célokkal láttak munkához augusztus elején. Sorozatunkban mindenkit bemutatunk a szurkolóinknak – ezúttal Lengyel Levente, az U12-esek új trénere mesél magáról.

A nyáron több új edző is csatlakozott a Goodwill Pharma Szeged utánpótlásához, akik nagy kedvvel és komoly célokkal láttak munkához augusztus elején. Sorozatunkban mindenkit bemutatunk a szurkolóinknak – ezúttal Dósa Dávid, az U14-esek új trénere mesél magáról.

Augusztustól új szakmai igazgató irányítja a Goodwill Pharma Szegednél folyó munkát: a korábbi EBEL-játékos és magyar bajnok Hegyi Ádám Érdről érkezett szakosztályunkhoz. A terveiről kérdeztük.

A Goodwill Pharma Szeged évzáróján több kategóriában is díjaztuk a 2022–2023-as szezon legjobbjait. Nézzük a neveket és a kategóriákat korcsoportonként!

A szokásoknak megfelelően a Squash Club Szabadidőközpont kertjében tartotta évzáróját a Goodwill Pharma Szeged hokis családja. Az eseményen az elmúlt év történései mellett a jövő év tervei is szóba kerültek.

Oldalak