Ikon: 
<i class="fa fa-newspaper-o" aria-hidden="true"></i>

A Jégkorongblog oldalán Radnai Károly, a névadó szponzor Andersen ügyvezető partnere értékelte az Andersen Liga első szezonjának eddigi történéseit. Mint ismert, csapatunk a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.

Az U16-os korosztályunk könnyedén győzött a helyosztók harmadik fordulójában a Lehel HC ellen, míg az U14-esek meccse hosszabbításban dőlt el. Utánpótlás-eredmények.

Három izgalmas, parázs csatát hozó meccset játszottunk a Worm Angels ellen az Andersen Liga negyeddöntőjében. A harmadik, mindent eldöntő összecsapást a dunaújvárosiak nyerték, így ők jutottak be az elődöntőbe. A Goodwill Pharma Szeged számára véget ért a bajnokság.

Mindent eldöntő harmadik összecsapás következik szombaton a Worm Angels ellen az Andersen Liga negyeddöntőjében. Az esélyekről Zoran Jaramazovic szegedi vezetőedzőt kérdeztük.

Nem sikerült jól a legutóbbi hétvége a korosztályos csapataink számára. Utánpótlás-eredmények.

Sikerült visszaszerezni a pályaelőnyt az Andersen Liga rájátszásának negyeddöntőjében: az első meccsen elszenvedett vereség után Dunaújvárosban gólerős játékkal győztük le a Worm Angels együttesét. A párharc szombaton dől el.

Rosszul indult a rájátszás az Andersen Ligában: csapatunk hiába vezetett kétszer is két góllal, végül 5–4-re kikapott a negyeddöntő első meccsén a Worm Angels ellen. Folytatás szombaton.

Az alapszakasz után elérkeztünk az Andersen Liga legizgalmasabb részéhez: jön a rájátszás a másodosztályú bajnokságban. A negyeddöntőben a Worm Angels lesz az ellenfelünk. Összefoglaltuk a tudnivalókat.

Meggyőző sikerrel kezdte a helyosztókat az U16-os együttesünk a Szigeti Bikák ellen. Utánpótlás-eredmények.

Az 52. percig vezetett Vojnits Bence csapata Győrben, az UNI Győr ETO HC vendégeként, végül azonban a hosszabbításban alulmaradt. Utánpótlás-eredmények.

Oldalak