HFT: 
mini-u10
Rövid név: 
U10

Nemzetközi U8-as és U10-es Kék tornát rendeztünk a hétvégén a szegedi műjégpályán. Az idősebbek között szegedi aranyérem született.

A tavalyi elhalasztott rendezvény után 2021-ben ismét megrendezték az immár III. Tüske-kupát, amelyen nyolc csapat, köztük a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű vett részt a budapesti Tüskesátorban, a KMH szervezésében.

Újabb szakmai előadást tartott a szegedi és környékbeli jégkorongos szakembereknek Marius Gliga mentoredző. A téma ezúttal az U8-as és U10-es korosztály számára legmegfelelőbb oktatási módszerek használata volt. Az előadást a román szakember foglalta össze honlapunk kérésére.

Megírtuk, hogy Stanley-kupa-győztes edző járt Szegeden: Don MacAdam, aki 1990-ben az Edmonton Oilers stábjának tagjaként kapott bajnoki gyűrűt, továbbképzést tartott a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű edzőinek. A jelenleg az FTC utánpótlás-igazgatójaként dolgozó szakemberrel szegedi élményeiről és a magyar jégkorong helyzetéről beszélgettünk. Interjú.

Aligha létezik nagyobb siker a jégkorongban, mint az észak-amerikai profi liga, az NHL megnyerése, a Stanley-kupa elhódítása. Ez 1990-ben az Edmonton Oilers edzői stábjának tagjaként sikerült Don MacAdamnek, aki a közelmúltban szakmai továbbképzést tartott a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű edzőinek.

Oldalak